Fociland- a fociportál
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2010.03.27
 
Manchester - Liverpool Rooney gólöröme
 
Samuel Eto
 
Manchester United
 
Melyik bajnokság a kedvenced?

Angol
Spanyol
Olasz
Német
Egyéb
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
 
Reklám
 
Hírek
Hírek : Kiesett az UTE

Kiesett az UTE

sportforum  2006.07.28. 09:07

Az Újpest FC 1-0-ás győzelemmel és 1-4-es összesítéssel búcsúzott a nemzetközi porondtól.

Az FC Vaduz együtteséről újra bebizonyosodott, hogy játékosai komolyan veszik a futballt - a klub elsődleges célja a feljutás a svájci első ligába -, ami nem is meglepetés, hiszen a liechtensteini egylet mindegyik labdarúgója profi státuszú. Az UEFA-kupamérkőzés lefújása után mindkét szakvezető értékelte a pályán látottakat, illetve csapata teljesítményét.

Valére Billen:

"Úgy érzem, jó iramú mérkőzést játszottunk a Vaduz ellen. Valamelyest sikerült választ adni azoknak, akik már nem bíztak a játékosokban: a mai Újpest már egy másik csapat, mint az, amelyik elvesztette az előző találkozót. Szeretném elmondani, hogy nagyon fájó számunkra a kiesés. Ma azért jöttünk, hogy nyerjünk és megpróbáljuk véghezvinni azt, amiben már csak reménykedhettünk. Úgy érzem, jó úton járunk, mert szeretnénk visszatérni az előző szezonban látott futballunkhoz, és bár ez a teljesítmény még nem elég, mindenképpen biztató a bajnoki rajt előtt. Megértem a szurkolók elkeseredettségét, minket is frusztrál az a tény, hogy az Újpest ennél sokkal többre képes. Gratulálok az ellenfélnek, és sok sikert kívánok a vaduziaknak a folytatásra."

Maurizio Jacobacci:

"Egyetértek Valére Billennel, véleményem szerint is kiváló találkozót játszott a két csapat. Az első meccshez képest teljesen más játékot láthatott a publikum. Meglepett bennünket az Újpest a szervezett, jó játékával, ám sikerült átvészelnünk az első periódust és utána fokozatosan feljavult a teljesítményünk. Jó csapat az Újpest, ezt ma bebizonyította, és biztos vagyok benne, hogy a bajnokságban sikeresen szerepel majd. Csapatom nagy fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy továbbjutottunk, igaz, úgy gondolom, egy kicsit a szerencse is mellettünk volt."

 

 Beállítás Kezdőlapnak!
Kedvencekhez
Nyomtatás

 
Örülnél-e annak, ha újraindulna az oldal?

Igen
Nem
Mindegy
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
 
Puskás Ferenc
 
Letöltések
 
 
 
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Google Hírdetés
 

KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL