| Hírek : UNICEF a Barca mezén. |
UNICEF a Barca mezén.
Capello 2006.07.15. 17:51
Ahogyan várni lehetett, megszületett a teljes megállapodás az FC Barcelona és az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az Unicef között, melynek részletei ugyan még nem nyilvánosak, de valószínűsíthető, hogy az Unicef nem csak együttműködő fél, hanem a klub történetének első mezszponzora is lesz egyben.
Igaz, a világ nélkülöző gyermekeiért dolgozó szervezet klasszikus
értelemben nem nevezhető szponzornak, mivel a hirdetési felületért a Barcelona
nem kap majd pénzt, de az egyértelmű, hogy az Unicef lesz az első, melynek
logója felkerül a Barca mezére. Ezt egyébként még nem erősítették meg a felek,
az viszont már nyilvános, hogy az együttműködés megköttetett, s a következő öt
évre szól.
A szerződés ünnepélyes kihirdetését, s aláírását augusztus
11.-én tartják New Yorkban - mint már várni lehetett - ahol több részlet is
kiderül majd a megállapodásról. A mezre kerülő hirdetés mellett egyébként
várhatóan még számos jótékonysági kezdeményezésben részt fog venni a Barcelona a
továbbiakban, ezeket viszont még homály fedi.
A klub célja egyértelmű:
mostantól az Uniceffel karöltve kell dolgozni a nehéz helyzetben élő
gyerekekért, különös tekintettel azokra, akik Aids fertőzöttek. Már nyilvános a
megállapodás jelmondata is, mely így szól: "Barca, több mint egy klub, egy új
remény a világon a veszélyeztetett gyerekeknek" .
Ezzel lezárható a
Barcelona mezreklámozásának ügye, mely majdnem három éve arról szólt, mely
nagyvállalat logója kerül a gránátvörös-kék szerelésre. Végül egyiké sem
szerepel a mezeken, így tulajdonképpen "makulátlanok" maradnak a trikók, s
megőrződik 107 éves hagyomány. (Eurobarca)

|